Brit bírák előtt a kampós imám

MTI
Több mint egy évi vizsgálati fogság után kedden megjelent a londoni központi büntetőbíróság előtt Abu Hamza el-Maszri, a brit muszlim közösség legradikálisabbnak tartott, terrorkapcsolatokkal is gyanúsított imámja, akinek kiadatását az Egyesült Államok is kérte. A 48 éves, félszemű és félkezű - hiányzó keze helyén egy hatalmas kampóban végződő művégtagot viselő - Hamzát tavaly májusban vették őrizetbe a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának ügynökei, azzal a váddal, hogy az imám zsidók és egyéb "hitetlenek" megölésére buzdította híveit.

A per első, keddi napján hivatalosan ismertették Hamzával, hogy összesen 15 vádpontban vonják felelősségre, ebből kilencben szerepel gyilkosságra való felbujtás. A többi vádpont alapja a vallási gyűlölet szításával, illetve terrorizmusra utaló irodalom birtoklásával kapcsolatos gyanú. Mindezek alapján a brit törvények szerint életfogytig tartó fegyházra is ítélhetik az imámot.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17