Terrorellenes letartóztatások Olaszországban

MTI
Százötven személyt, zömmel illegális bevándorlókat és kisstílű bűnözőket tartóztattak le egy kétnapos, terrorellenesnek meghirdetett akció keretében Milánó körzetében, közölte szombaton az olasz rendőrség. Kétezer csendőr vett részt a csütörtöki londoni merényletsorozat ihlette műveletben. Vasúti pályaudvarok, metróállomások, bevásárlóközpontok és egy esetleges terrormerénylet szempontjából érzékeny más helyeken állítottak föl őrjáratokat szerte Lombardia tartományban. Az akció keretében 142 személy került hatósági őrizetbe, köztük 84 illegális bevándorló. Ötvenkettőt közülük már ki is utasítottak Olaszországból. A többi letartóztatott többségével szemben szintén a bevándorlási szabályok megszegése, továbbá kábítószer árusítása, illetve tolvajlás a vád.

Amint azt a tartományi csendőrfőnök elmondta, a razzia egyik célja az emberek biztonságérzetének a javítása volt, "hogy megnyugodjanak valamelyest a londoni merényletek után". A csütörtöki londoni terrortámadás elkövetőjeként elsőként jelentkező csoport, bizonyos "Titkos Szervezet - Európai al-Kaida" internetes közleményben azzal fenyegette meg a dán mellett az olasz kormányt, hogy "ugyanez a büntetés" vár rájuk, ha nem vonják ki csapataikat Irakból és Afganisztánból.

Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy - a terrorfenyegetéstől függetlenül - kivonja az Irakban állomásozó 3 ezer fős kontingensének 300 tagját az arab országból.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

4 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04