Az osztrák elnök óvott a vak gyűlölettől a londoni merényletek után

MTI
Az osztrák elnök szerint nem szabad vak gyűlölettel és eltúlzott reakciókkal válaszolni a terrorista akciókra, mert ez a fajta reagálás a civilizációk konfliktusához vezethet. Heinz Fischer köztársasági elnök az ORF-televíziónak adott vasárnapi bécsi nyilatkozatában nem támogatta azokat a felvetéseket, hogy a londoni terrortámadások nyomán korlátozzák a polgári szabadságjogokat a magánéletbe való nagyobb beavatkozás eszközeivel, például a telefonbeszélgetések és az internetes levelezés rögzítésével.

A volt szociáldemokrata politikus - aki egy évvel ezelőtti államfővé választásakor lemondott minden párttisztségéről - hangsúlyozta, hogy sokkal inkább arról van szó: védelmezni kell az európai életformát, és el kell gondolkozni azon, hogyan lehetne küzdeni a terrorizmus mögött fellelhető zavaros elképzelésekkel szemben. Fischer elmondta, az osztrák igazságügyi miniszterrel tartott konzultációján megállapították, hogy Ausztriában kielégítő a jogi helyzet, semmiféle drámai változtatásra nincs szükség az osztrák társadalmi struktúrában.

Az államfő szerint megfelelő az együttműködés az osztrák állami szervek és az Ausztriában élő muzulmánok között, valamint a muzulmán vallási közösséggel is. Emlékeztetett arra, hogy a semlegesség alapján Ausztria - Svédországhoz és Finnországhoz hasonlóan - nem vett részt az iraki háborúban, és ennek is meghatározott jelentősége van. Kifejtette, hogy nem szabad engedni a gyűlölet és az erőszak kiszélesedésének, hanem továbbra is az értelem alapján kell tevékenykedni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58