Schwarzenegger lemond a főszerkesztőségről

MTI

Lemond egy testépítő magazin főszerkesztői tisztségéről és az azzal járó jutattásokról Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó, egykori Mr. Universe és filmsztár. Schwarzenegger azután döntött így, hogy a támadások kereszttűzébe került a kormányzói tisztség és a jól jövedelmező "másodállás" összeférhetetlensége miatt.

A hajdani "Terminátor" ugyanis, mint azt csütörtökön nyilvánosságra hozott dokumentumok bizonyították, 2003. novemberében, alig néhány nappal ezelőtt, hogy letette a kormányzói esküt, öt éves szerződést írt alá a Flex and Muscle and Fitness című testépítő magazinnal. Bár papíron őt nevezték ki a lap főszerkesztőjének, ez számára nem járt semmilyen munkakötelezettséggel, ellenben, pusztán azért, hogy a magazin használhassa a nevét, a reklámbevételek 1 százaléka, valamint legalább évi egy millió dollár illette meg. A szerződést Schwarzenegger Oak Productions című cége és az American Media Incorporated Weider Publications nevű kiadóvállalat között kötötték meg.

A volt izombajnok ellenfelei azt is feltételezték, hogy a magazinnal kötött szerződés vetette oda Schwarzeneggert, hogy megvétózott egy kaliforniai törvényt, amely megerősítette volna a testépítők által használt "táplálék-kiegészítők" ipara feletti ellenőrzést. A kormányzó szóvivője korábban tagadta, hogy bármilyen érdekellentétről lett volna szó.

"Amikor kormányzó lettem, elköteleztem magam a kaliforniai nép mellett. Nem akarom, hogy bármilyen kétségek merüljenek fel az emberek iránti teljes odaadásommal kapcsolatban" - hangsúlyozta a főszerkesztői tisztségről és juttatásairól való lemondását bejelentő közleményben Arnold Schwarzenegger.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17