A WASG a választási együttműködés feltételéül szabta, hogy a PDS változtasson nevet, mert számos képviselőjük nem szívesen indulna olyan listán, amelyen szerepel az egykori keletnémet állampárt romjain szerveződött párt neve. A PDS - mostantól Baloldali Párt - vezetője Lothar Bisky mindazonáltal visszautasította a vádakat, hogy a névváltás csupán a választási eredményeket szem előtt tartó "marketingfogás" volna, és történelmi jelentőségűnek nevezte a lépést. Mint mondta: a pártnak a megújulás jelét kell mutatnia. Kijelentette továbbá, hogy a WASG-gal tervezett választási szövetségük az egészségügyi kérdésekre és a szociáldemokrata-zöld kormánynak (SPD-Zöldek) a munkanélküliség csökkentésére tett - a kormány népszerűségének elvesztéséhez vezető - lépésére fogja helyezni a hangsúlyt.
A névváltoztatás párton belüli ellenzői a párt önazonosságának elvesztésétől tartottak. A pártkongresszus végül úgy döntött, hogy az új név mellé társul szövetségi szinten a PDS rövidítés, a tartományi pártszervezetek pedig választhatnak, hogy a PDS vagy a Demokratikus Szocialisták toldalékkal egészítik-e ki az új nevet.
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 42,5 M Ft
Rovataink a Facebookon