Szíria mindent megtesz az Irakkal való jó viszony érdekében

MTI

Szíria hétfőn megígérte, hogy minden tőle telhetőt megtesz az Irakkal való jó viszony érdekében. "Szíria megerősíti, hogy a lehető legjobb kapcsolatokat kívánja ápolni a testvéri Irakkal" - idézett egy külügyi illetékest a SANA hivatalos szíriai hírügynökség. Az iraki belügyminiszter azon kijelentésére reagálva, amely szerint Damaszkusz nem tesz komoly lépéseket annak érdekében, hogy megakadályozza az iraki felkelők átszivárgását a határon, a szíriai illetékes, akinek a nevét nem tették közzé, hangsúlyozta: Szíria "kész felajánlani mindent, amivel segítségére lehet Iraknak mostani megpróbáltatása leküzdésében és felülemelkedni az arra irányuló kísérleteken, hogy éket verjenek a két testvéri ország közé".

A hírügynökségi jelentést azután tették közzé, hogy hétfőn Báker Szulág iraki belügyminiszter közölte: Szíria nem tesz komoly lépéseket Szíria annak érdekében, hogy megakadályozza az iraki felkelők átszivárgását a határon. A szíriai illetékes sajnálatát fejezte ki Báker Szulág nyilatkozata miatt. Közölte, hogy szíriai vezetők júniusi bagdadi látogatása során, akik azért utaztak az iraki fővárosba, hogy beszámoljanak a határőrizet megerősítése érdekében tett intézkedésekről, nem kaptak bizonyítékot Iraktól az átszivárgásokra vonatkozóan. Az illetékes emlékeztetett, hogy Damaszkusz nagy erőket vezényelt az iraki-szíriai határra és megnövelte az ellenőrző pontok számát.

Szíria több alkalommal hangsúlyozta: minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza az iszlám szélsőségesek Irakba történő átszivárgását.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58