Három brit katona áll bíróság elé háborús bűnök vádjával

MTI
Három brit katonát állítanak bíróság elé háborús bűnök vádjával iraki foglyokkal való embertelen bánásmód miatt - közölte kedden a brit kormány. Lord Goldsmithnek, a kormány jogi főtanácsadójának szóvivője elmondta, hogy a katonákat Nagy-Britanniában állítják hadbíróság elé.

A katonák egyikét, a 34 éves Donald Payne szakaszvezető Baha Musza iraki fogoly megölésével is vádolják. A másik két katonának, a 21 éves Wayne Crowcoft őrmesternek és a 22 éves Darren Fallon közlegénynek foglyokkal való embertelen bánásmód miatt kell felelniük a bíróság előtt. A bűncselekményeket 2003 szeptember 13. és 15. között követték el a dél-iraki Bászrában.

Nagy-Britannia, amely az Egyesült Államok fő szövetségese Irakban, több mint 130 esetben indított vizsgálatot irakiak halála, illetve sebesülése miatt a 2003 márciusi iraki invázió óta.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58