Az izraeli fiatalok többsége ellenzi a gázai kivonulást

MTI
Az izraeli serdülők többsége ellenzi a kivonulást a Gázai övezetből, egyértelműen jobboldalinak vallja magát, és egyetért azokkal a katonákkal, akik nem hajlandók részt venni az övezet zsidó telepeinek kiürítésében - ez derül ki egy felmérésből, amelynek eredményeit pénteken tette közzé a Jediót Ahronót című lap.

A vizsgálatban, amelyet a Dahaf közvélemény-kutató intézet végzett 402, 15-18 éves fiatal körében alig egy hónappal a kivonulás tervezett kezdete előtt, a megkérdezettek 55 százaléka közölte, hogy ellenzi a telepek kiürítését, 44 százalék pedig helyeselte azt. E fiatalok az 1987 és 1993 közötti első intifáda (palesztin felkelés) idején születtek, a 2000 szeptemberében kezdődött második intifáda öngyilkos merényletei és az 1993-as oslói egyezmények miatti csalódás közepette nőttek fel, és többségükben a jobboldalhoz sorolják magukat. Az erre vonatkozó kérdésre 68 százalék mondta magát jobboldalinak és 23 százalék baloldalinak.

A Dahaf egy másik, 500 felnőtt körében végzett reprezentatív vizsgálata szerint a felnőttek 58 százaléka támogatja és 35 százaléka ellenzi a kivonulást.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58