Férje elnöksége idején a jólét éveiről lehetett beszélni - mondta a Demokrata Vezetőségi Tanács (DLC) rendezvényén. Hillary Clinton szerint határozott fellépésre van szükség a nemzetbiztonság terén. Kemény szavakat használt a terrorizmus elleni harc kapcsán, azt mondta, a terroristákat meg kell semmisíteni, bárhol is rejtőzzenek. Támogatta a katonaság létszámának növelését, ezenkívül az egészségügyi ellátás kiterjesztése, a munkalehetőségek kiszélesítése és az oktatás színvonalának javítása mellett emelte fel szavát.
A Demokrata Párt 2008-as esélyes elnökjelöltjei között található Tom Vilsack, Iowa állam kormányzója, Mark Warner, Virginia kormányzója és Evan Bayh indianai szenátor is.