Észak-Korea felújítaná a könnyűvizes reaktorok tervét

MTI/AFP

Közös nyilatkozat tervezetét terjesztette elő a házigazda kínai küldöttség szombaton, a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről Pekingben folyó hathatalmi tárgyalások ötödik napján, közölte egy dél-koreai kormánytisztviselő. A dokumentumot a szombati ülésen nyújtották be, amelyen a hat ország (Észak- és Dél-Korea, Japán, Kína, Oroszország és USA) küldöttségvezetői közül öt vett részt, az orosz Alekszandr Alekszejev ugyanis hazautazott.

A Kyodo japán hírügynökség értesülése szerint Phenjan kérte: újítsák fel két könnyűvizes reaktor építésének tervét Washington és Phenjan 1994-es kétoldalú megállapodása alapján, tekintve, hogy ezek jóval kevesebb - atombomba gyártására felhasználható - hasadóanyag termelésével járnak, mint az egyéb típusú atomreaktorok. A könnyűvizes reaktorok tervétől az amerikaiak 2003-ban elálltak. Előzőleg ugyanis az Egyesült Államok azzal vádolta meg Észak-Koreát, hogy az 1994-es egyezményt megsértve titokban folytatja az urániumdúsítást. Washington most is ellenzi a terv felújítását. "Észak-Koreában minden atomprogram potenciálisan katonai program lenne" - mondta Sean McCormack külügyi szóvivő.

A hathatalmi tárgyalások negyedik fordulója kedden kezdődött a kínai fővárosban. Az előző három forduló - 2003 augusztusában, majd a múlt év februárjában és júniusában - nem hozott jelentős eredményeket.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

4 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04