Ég az erdő a Magas Tátrában

MTI
Mintegy másfélszáz hektárnyi területre terjedt ki szombat estére a Magas Tátrában délután fellobbant erdőtűz, amely az éjszaka folyamán várhatóan tovább terjed. A nagy erőkkel, így helikopterekkel is dolgozó tűzoltók erőfeszítései egyelőre hiábavalónak bizonyulnak, döntően azért, mert nem lábon álló erdő, hanem a tavaly novemberi orkán kipusztította irtásos terület ég, ahol a szanaszét heverő szálfák miatt a terep szinte járhatatlan. Külön nehezíti az oltást, hogy nem élő, hanem száradó faanyag és tűlevelű lombozat ég, a csonkolt fák kiszáradt gyökérzetében tűzfészkek bújnak meg, ráadásul a szél is meglehetősen erős. A lángok helyenként a húsz méter magasságot is elérik és lakott terület, Ótátrafüred (Stary Smokovec) felé közelítenek.

Elképzelhető, hogy az üdülőtelep peremén álló épületekből ki kell költöztetni az embereket, jelezte a tűzoltóság parancsnoka, aki nem titkolta: attól tart, hogy az erdőtüzet emberi erőkkel nem tudják megfékezni, ellenben egy kiadós, több órás esőzés útját tudná állni a lángoknak.

A nagy füsttel égő tűz igen megnehezíti a három tűzoltó helikopter munkáját, mert a nagy füstben a pilóták csak nehezen tudnak tájékozódni, az ország különböző részeiről odavezérelt tűzoltóautók pedig a járhatatlan terepen nem tudják megközelíteni a tűzfészkeket.

Simon Zsolt mezőgazdasági miniszter a helyszínen tekintette meg a területet és a helyszíni tapasztalatok alapján azt mondta: ez a tűz most azt bizonyítja, hogy az irtáson egymástól húsz méter szélességben kialakított tűzvédelmi sávok túlságosan szélesnek bizonyultak: a józan paraszti ész keskenyebb sávok kialakítását diktálta volna, és akkor a tűzoltóság járművei most a terep könnyebb járhatósága miatt hamarabb úrrá lehetnének az erdőtűz fölött.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58