Észak-Korea kész aláírni az atomsorompó-egyezményt

MTI
Észak-Korea a phenjani rádió szerint kész csatlakozni az atomsorompó-egyezményhez, ha sikerül megoldani a jelenlegi nukleáris vitát. A vasárnapi rádiójelentés szerint, amelyet a Yonhap dél-koreai hírügynökség ismertetett, Pek Nam Szun észak-koreai külügyminiszter közölte a héten Laoszban tartott ázsiai-csendes-óceáni fórumon: hazája türelmesen várja, hogy megtalálják a kivezető utat abból a helyzetből, amely atomfegyver előállítására kényszerítette.

Pek pénteken mondott beszédet Vientianéban, míg Pekingben észak-koreai képviselők a hatoldalú tárgyalásokon vettek részt, amelyek célja, hogy meggyőzzék Phenjant: hagyjon fel atomfegyverkezési programjával. "Észak-Korea csatlakozik az atomsorompó-egyezményhez, ha a nukleáris kérdést sikerül józanul megoldani, és hozzájárul a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőrzéseihez" - idézte az állami rádió Pek szavait.

Az észak-koreai külügyminiszter az atomfegyverkezés leállításának feltételéül szabta az egész Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítését. Csung Dong Jong dél-koreai országegyesítési miniszter vasárnap közleményben jelentette be, hogy a két Korea kész októberben a határon átvezető utakat és vasútvonalakat megnyitni. A megállapodásra azután került sor, hogy a múlt hónapban Kim Dzsong Il észak-koreai vezetővel tárgyalt Phenjanban. Pekingben a két Korea, Oroszország, az Egyesült Államok, Japán és Kína részvételével folytatódtak vasárnap az észak-koreai atomprogramról tartott tárgyalások.

"Most, hogy Kína ismertette elképzeléseit, ezeket kiindulópontként használjuk a konszenzus alapjául szolgáló elvi dokumentum kidolgozásához" - közölte Szaiki Akitaka, a japán küldöttség helyettes vezetője. Christopher Hill amerikai főtárgyaló szombaton úgy nyilatkozott, hogy a kínai javaslat jó alapul szolgál a tárgyalásokhoz.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

4 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31