Áprilisban vádat emelnek a madridi robbantás miatt

MTI

A két évvel ezelőtti robbantásos madridi terrormerénylet ügyét vizsgáló spanyol bíró április 10-re ígérte az első vádemeléseket - közölte hétfőn egy madridi bírósági tisztségviselő. A 2004. március 11-i robbantásoknak 191 halálos és több mint 1500 sérült áldozata volt. A merénylet elkövetését olyan muzulmán terroristák vállalták, akik azt állították, hogy az al-Kaida terrorhálózat nevében, bosszúból cselekedtek a spanyol alakulatok iraki jelenléte miatt.

Terrorcselekmény, illetve tömeggyilkosság elkövetésének gyanújával eddig összesen 24 személyt börtönöztek be az ügyben, de még egyikük ellen sem emeltek vádat. Több mint 80 embert hallgattak ki, majd engedtek szabadon, de változatlanul gyanúsítottnak tekintik őket.

Juan del Olmo vizsgálóbíró korábban azt mondta: reméli, hogy a merénylet második évfordulójára elkészülnek a vádiratok. Mind ő, mind maga az ügyet kezelő bíróság figyelmeztetett korábban, hogy ha az eljárást nem gyorsítják fel, akkor egyes gyanúsítottakat szabadon kell engedni, még mielőtt a tárgyalás elkezdődhetne. Több embert rögtön a merénylet után őrizetbe vettek, ám a spanyol törvények szerint gyanúsított maximum négy évig tartható rács mögött, mielőtt tárgyaláson ítéletet hirdetnek az ügyében.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31