Újabb brit katonát tartoztattak le iraki foglyok kínzása miatt

MTI

Egy negyedik brit katonát is letartóztatott iraki foglyok kínzása miatt az arab országban állomásozó brit egységek katonai rendőrsége - jelentette be a brit védelmi minisztérium csütörtökön. Az ügy azután robbant ki, hogy februárban nyilvánosságra került az a videó-felvétel, amelyen brit katonák egy utcai tüntetést követően az egyik katonai létesítménybe vonszolnak több fiatal irakit, majd ököllel, botokkal verik őket.

A felvétel, amelyet még 2004-ben készítettek a dél-iraki Amarában, azután váltott ki felháborodást Nagy-Britanniában és a Közel-Keleten egyaránt, hogy a News of The World című brit lap fotókat közölt belőle. Az ügy kínosan érintette az iraki hatóságok és az Irak megszállásában részt vevő mintegy nyolcezer fős brit kontingens kapcsolatát. A brit haderők központja a dél-iraki Bászrában van.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17