Irán végleg elutasítja, hogy Oroszországban dúsítsák urániumát

MTI
Végleg lekerült a napirendről az a moszkvai javaslat, hogy Irán atomerőművei számára Oroszországban dúsítsanak urániumot - jelentette ki az iráni külügyminisztérium szóvivője vasárnap teheráni sajtértekezletén. Hamid Reza Aszefi egyben azt is leszögezte, hogy Irán sohasem fog engedelmeskedni egy olyan, az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott döntésnek, amely urándúsításának a felfüggesztésére szólítaná fel Teheránt.

Moszkva korábban azt indítványozta, hogy Oroszországban dúsítsák az iráni uránt, de ennek az a feltétele, hogy az ázsiai ország felfüggeszti minden urániumdúsítási tevékenységét. Teheráni vélemény szerint azonban Iránnak kutatási célokból jogában áll az urándúsítás. Egy moszkvai diplomáciai forrás a teheráni sajtóértekezleten elhangzottakat követően azon nyomban jelezte: Oroszország továbbra is érvényesnek tartja javaslatát. Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter a sajtótájékoztatón azt vetette fel: Irán kiléphet az atomsorompó-szerződésből (TNP) ha nem illeti meg az a jog, hogy biztosítsa saját nukleáris energiáját. A tárcavezető leszögezte: "úgy gondoljuk, hogy rendelkezhetünk azokkal a jogokkal annak a nemzetközi mechanizmusnak az egyetértésével, amelynek mi magunk is tagjai vagyunk, de ha elérünk ahhoz a ponthoz, hogy ez a mechanizmus nem garantálja az iráni népet megillető jogot, akkor az Iráni Iszlám Köztársaság politikáját esetleg felülvizsgálják". Asszefi ezzel kapcsolatban azonban jelezte: ez a kérdés még nincs egyelőre napirenden, és Teherán bevárja hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntését az iráni olajdossziét illetően.

A sajtóértekezleten Mottaki megerősítette azt a korábbi iráni álláspontot, hogy Teherán az atomvitában nem szándékozik kijátszani az olajkártyát. Az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács korábban jelezte: egyelőre nem él ezzel az eszközzel, de ha "változik a helyzet", megteheti ezt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17