Párbeszédet javasol London az iráni válságban

MTI
Közvetlen párbeszédet javasol Nagy-Britannia az iráni atomválság megoldása érdekében Teherán és Washington között, közölték az ENSZ-források szombat este Bécsben. Az idézett források szerint az erre vonatkozó javaslatot London képviselője hétfőn kívánja az ENSZ Biztonsági Tanácsának többi állandó tagja elé terjeszteni.

Az indítványról részletek nem ismeretesek, az előzményekhez tartozik ugyanakkor, hogy a hét közepén Irán "a világot meglepve" közvetlen tárgyalásokat javasolt az Egyesült Államoknak Irakról. Washington ugyan nem utasította el egyértelműen a párbeszédet, de utalt arra, hogy az iráni nukleáris válság megoldását elsődlegesnek tekinti.

Ezt erősítette meg szombati nyilatkozatában Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter. Az Ausztráliában tartózkodó Rice ismét arra szólította fel Teheránt, hogy mondjon le az országában folyó urándúsításról, s haladéktalanul térjen vissza a tárgyalóasztalhoz. A washingtoni diplomácia vezetője annak a nézetnek adott hangot, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehangoltan kell fellépnie ennek elérése érdekében.

Előző nap ENSZ-diplomaták New Yorkban arról számoltak be, hogy a Biztonsági Tanács tagállamai a vitatott iráni atomprogrammal kapcsolatban tervezett BT-határozat ügyében a megállapodás közelébe jutottak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17