Vizsgálatot indítanak a volt lengyel elnök ellen

MTI

A múlt rendszerben elkövetett állítólagos pénzügyi visszaélései miatt előzetes vizsgálatot indítottak Aleksander Kwasniewski volt lengyel elnök ellen - közölte szerdán Zbigniew Ziobro igazságügy-miniszter.

A nyomozást annak az írásnak az alapján kezdték meg, amely a Gazeta Polska című jobboldali napilapban jelent meg azzal vádolva a volt államfőt, hogy a nyolcvanas évek végén a kormány ifjúsági és sportbizottságának vezetőjeként részese volt egy 100 millió dollár értékű csalásnak.

Ziobro szerint az ezt megszellőztető komoly lapértesülést nem szabad figyelmen kívül hagyni, és senki sem áll a törvények fölött. A tárcavezető emellett utalt arra is, hogy Kwasniewski a legmagasabb közjogi méltóság posztjáról decemberben távozott, így most már nem illeti meg az államelnöknek kijáró mentelmi jog, vagyis elhárultak a vizsgálat megkezdését akadályozó tényezők.

A Gazeta Polska egyébként már 2000-ben is írt az állítólagos visszaélésekről, de akkoriban a parlament nem adott helyt a vizsgálat megkezdésének.

Ryszard Kalisz parlamenti képviselő, a volt elnök egyik tanácsadója szerint az egész ügy politikai indíttatású, és a jelenlegi kormány arra törekszik, hogy lejárassa Lengyelország egyik legnépszerűbb politikusát. Kalisz hozzátette: egyébként is már kivizsgálták a Kwasniewski által vezetett testület ügyeit, és a volt elnököt tisztázták a vádak alól.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája