Nyugodt légkörben szavaznak a kárpátaljaiak

MTI
Nyugodt légkörben, közepes részvétel mellett folynak a parlamenti és helyhatósági választások Kárpátalján, ahol vasárnap délutánig komolyabb szabálytalanságokról nem érkezett bejelentés.

A Magyarországgal szomszédos ukrajnai megyében - az ország többi régiójához hasonlóan - a legnagyobb gondot a szavazóhelyiségekben kialakuló sorok okozzák. A választóknak ugyanis az alapos adminisztrálás miatt rendszerint 4-5 percet kell várniuk, amíg kézhez vehetik az öt szavazólapot, amelyek közül három - a parlamenti, megyei és járási - terjedelmes pártlistát tartalmaz. Ezek áttanulmányozása is több percet vesz igénybe, ami a szavazófülkék előtt okoz torlódást.

A magyarlakta településeken külön gondot jelent, hogy a szavazólapok ukrán nyelvűek, ezért sok szavazó nehezen igazodik el rajtuk. Igaz, a magyar ajkú voksolók dolgának megkönnyítése végett a helyhatósági választáson egymással szemben induló két magyar szervezet, a "KMKSZ" Ukrajnai Magyar Párt és az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt minden magyarok által is lakott településre eljuttatta a megyei és járási listákéval megegyező színű szórólapjait az azokon elfoglalt helyük sorszámának megjelölésével.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17