Baden-Württembergben és Szász-Anhaltban a kereszténydemokraták (CDU), Rajna-Pfalzban a szociáldemokraták (SPD) győztek a vasárnapi németországi tartományi választásokon, a szavazók megkérdezésén alapuló előrejelzés szerint, jelentette este az ARD közszolgálati televízió. Baden-Württembergben és Rajna-Pfalzban az is lehetséges, hogy a CDU, illetve az SPD abszolút többség birtokában alakíthat kormányt. Eddig mindkét tartományban a liberálisokkal (FDP) közösen kormányoztak.
A keleti Szász-Anhalt tartományban a CDU mögött valószínűleg a Baloldali Párt (korábbi nevén: a Demokratikus Szocializmus Pártja) végez a második helyen, a szociáldemokraták harmadikok lehetnek. A kereszténydemokraták eddig ebben a tartományban is a liberálisokkal kormányoztak együtt, ez a koalíció most borulhat. Ezek voltak az első tartományi választások Németországban azóta, hogy ősszel nagykoalíciós kormány alakult Berlinben. Hessen tartományban helyhatósági választásokat rendeztek, a négy tartományban körülbelül 17 millió választót szólítottak az urnák elé.
- Budapest, IX. kerület Mester utca 85.
- Alapterület 94 m2 Szobák 4+1 db Vételár 82,49 M Ft
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 73 m2 Szobák 1+3 db Vételár 46,4 M Ft
Rovataink a Facebookon