ENSZ-bíróság felügyelete alá került Libéria volt elnöke

MTI

Helikopterrel Sierra Leonéba szállították Libéria volt államfőjét, akit a nyugat-afrikai országban elkövetett háborús bűncselekményeket vizsgáló ENSZ-bíróság börtönében helyeztek el. A kezén megbilincselt Charles Taylorra golyóálló mellényt adtak, celláját tucatnyi mongol ENSZ-katona őrzi - jelentették hírügynökségek csütörtökön. A volt libériai államfő ellen 17 pontból álló vádirat készült, amely többek között háborús bűntetteket és az emberi jogok megsértésével felérő bűncselekményeket ró a terhére.

Az amerikai elnök szerdán este szorgalmazta, hogy Taylort Hollandiában állítsák bíróság elé. George Bush előzőleg telefonon beszélt Libéria államfőjével, Ellen Johnson-Sirleaffel, aki hangot adott annak a véleményének, hogy Taylor jelenléte "megzavarhatja" a zsenge demokráciát Libériában. Ahhoz, hogy a volt diktátort Hollandiába szállítsák, szükség lenne az ENSZ Biztonsági Tanácsának a jóváhagyására. Bush reméli, hogy a testület mielőbb pozitív döntést hoz a kérdésben.

Taylort felelősnek tartják a Libériával szomszédos Sierra Leone-i lázadók (RUF) támogatásáért és fegyverekkel való ellátásáért. A RUF tagjai arról voltak hírhedtek, hogy áldozataiknak levágták mindkét karját vagy ajkait. Terroruralmuk célja az volt, hogy elűzzék a helyi lakosságot azokról a vidékekről, ahol gyémántlelőhelyeket gyanítottak. Hírek szerint Taylor magánvagyonának jelentős része az így felszínre hozott gyémántokkal folytatott illegális kereskedelemből származik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17