Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Pokolgépes merénylet Bagdadban

MTI
2006.11.15. 10:40

Tizenegyen - más források szerint tízen - meghaltak, 33-an megsebesültek szerda reggel Bagdadban, amikor egy robbanószerrel megrakott gépkocsi felrobbant a belügyminisztérium közelében egy benzinkútnál - közölte a rendőrség. A belügyminisztériumot gyakran veszik célba a lázadók, főkét a szunnita felkelők, akik azzal vádolják a tárcát, hogy összejátszik a síita milíciákkal.

Kedden harmincan haltak meg robbantásos merényletekben és támadásokban a fővárosban és környékén, Irak-szerte a felekezetközi erőszakcselekmények áldozatainak száma 57 volt, továbbá 40 meggyilkolt ember holttestét találták meg Bagdadban. Az észak-iraki Moszulban szerdán meggyilkolták az al-Maszar című helyi napilap riporternőjét és gépkocsivezetőjét - közölte a rendőrség. Fadia Mohammed Ali éppen a munkahelyére tartott, amikor fegyveresek rálőttek az autójára. Kedden ugyanannak az újságnak egy másik riporterét ölték meg fegyveresek. Hétfőn fegyveresek Moszulban az as-Sarkíja televízió operatőrét lőtték le.

Az amerikai invázió kezdete, 2003 márciusa óta több mint 100 riportert és munkatársaikat - sofőröket, tolmácsokat - öltek meg Irakban, többségükben irakiakat. Egy amerikai katonát és három tengerészgyalogost öltek meg a szunnita többségű al-Anbár tartományban - közölte az amerikai hadsereg. Az új áldozatokkal 2852-e emelkedett az Irakban elesett amerikai katonák száma 2003 márciusa óta a francia hírügynökségnek a Pentagon adatain alapuló statisztikája szerint.