Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Terrorszervezetként nyilvántartott csoportok tanácskoznak Koppenhágában

MTI
2006.11.18. 19:13
A világ számos mozgalma, közöttük több, az Európai Unió által terrorszervezetként nyilvántartott csoport kezdett konferenciát szombaton Koppenhágában - közölték a szervezők. A Lázadás nevű dán szélsőbaloldali civil szervezet rendezésében megtartott tanácskozás címe "A terrorellenes törvénykezés, a politikai jogok és a nemzetközi szolidaritás. A kétnapos tanácskozás célja Henneberg Andersen szerint az, hogy "megvitassák a terrorizmus elleni állítólagos háborút, amelyben a részvevők azonban a demokratikus jogok elleni világméretű fenyegetést látnak".

Októberben a Lázadás egyik szóvivője ellen a 2002-ben elfogadott terrorellenes törvény értelmében emeltek vádat amiatt, hogy a civil szervezet pénzügyi támogatást nyújtott a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű marxista gerillamozgalom és a Népi Mozgalom Palesztina Felszabadításáért (FPLP) nevű palesztin szervezetnek, amelyek szerepelnek az EU által nyilvántartott terrorszervezetek listáján. A konferencia résztvevői között szerepel a Batasuna baszk párt és az Askatasuna, a baszk foglyok védelmi szövetsége; mindkettő szerepel az uniós listán - közölte Henneberg Andersen.

Azt szeretnénk, hogy az erőszakos konfliktusokat párbeszéd és tárgyalás útján oldják meg, nem pedig úgy, hogy az egyik vagy a másik felet terroristának minősítik - mondta a szóvivő, aki szerint az európai terrorellenes törvények valójában nem segítik elő a terrorizmus elleni harcot, hanem a politikai ellenzéket veszik célba.