Szilárda
0 °C
6 °C

Kongóban összecsaptak a rendőrök a lázadókkal

MTI
2006.11.21. 17:11

Összecsaptak a rendőrökkel és felgyújtották a legfelsőbb bíróság egyik melléképületét az elnökválasztáson alulmaradt Jean-Pierre Bemba támogatói kedden a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, miközben a bíróságon megkezdődtek a meghallgatások a vesztes fél által kifogásolt állítólagos választási csalásokkal kapcsolatban. Az utcai harcok megfékezésére mintegy 150 ENSZ-békefenntartót is bevetettek.

A volt lázadóvezér híveinek békésnek indult tüntetésén azután szabadultak el az indulatok, hogy a rendőrség könnygázzal és levegőbe leadott lövésekkel akarta szétoszlatni a hozzávetőlegesen 200 fős tömeget, ahonnan egyes források szerint gépfegyverropogás hallatszott. Helyszíni tudósítók szerint nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy melyik fél kezdte a lövöldözést, de a Bembához hű harcosok géppisztolyokkal érkeztek a tiltakozó megmozdulásra.