Valér
4 °C
8 °C

Aknamentesítették Ciprus fővárosát

MTI
2006.11.22. 15:34

Teljesen aknamentesítették szerdára ciprus fővárosát, az egyetlen fővárost a világon, amelyet még mindig demarkációs vonal választ ketté. A nicosiai repülőtér közelében tartott hivatalos ünnepségen felrobbantották az utolsó, külön erre a célra félretett két aknát. Az esemény jelképezte az ENSZ ötmillió euróba kerülő, két évig tartó aknamentesítő programjának befejezését. Ezalatt az idő alatt 2810 gyalogsági és harckocsi aknát semmisítettek meg a tűzszerészek.

A robbanószerkezeteket 1974-ben, Ciprus északi részének török elfoglalásakor telepítették az ellenfelek a demarkációs vonal két oldalára. A ciprusi kormány 2002-ben döntött a 180 kilométer hosszúságban elhelyezett aknamezők felszámolásáról, a török hadsereg pedig 2005-ben szintén beleegyezett a nicosiai szakasz megtisztításába.

Az ország többi részén még 28 aknamező van az ütközőzónában, mintegy 9 millió négyzetméteres összfelülettel. Ezek felszámolása 6 millió euróba fog kerülni. A munka megkezdését még el kell fogadtatni a török féllel is. A tárgyalások folyamatban vannak.