Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Jimmy Carter szerint baklövés az iraki háború

MTI
2006.11.29. 09:31

Jimmy Carter szerint az iraki háború megindításáról hozott döntés az amerikai elnökök történetében az egyik legnagyobb baklövés volt, fejtette ki véleményét az Egyesült Államok 39., demokrata elnöke a CNN hírtelevízióban. "úgy gondolom, Irak eredeti inváziója, minden következményével együtt, baklövés volt. Be fog bizonyosodni, azt hiszem, hogy az egyik legnagyobb baklövés volt, amit valaha amerikai elnök elkövetett" - fogalmazott.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy az Irak elleni támadás súlyosabb külpolitikai hiba volt-e, mint a vietnami háború megindítása, úgy felelt, a kettő közelít egymáshoz, de az iraki konfliktusra valószínűleg sokkal élénkebben fog emlékezni a világ, mint Vietnamra. Carter ugyanakkor kijelentette, nem tekinti polgárháborúnak az iraki belső harcokat. Szerinte a szembenálló csoportok küzdelmét még nem lehet így nevezni. Carter szerint George Bush elnöknek ki kellene vonnia az amerikai csapatokat Irakból, amit győzelemnek lehetne elkönyvelni, ha nemzetközi konferenciát rendeznének utána a háborúról.

A 2002-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett, 82 éves volt demokrata párti elnök nem először lepte meg a közvéleményt azzal, hogy nyílt támadást intézett Bush ellen. Októberben azért a merev álláspontért bírálta a republikánus kormányt, hogy nem hajlandó párbeszédet folytatni Phenjannal az észak-koreai nukleáris válság rendezése érdekében. A nyáron pedig kijelentette, hogy Bush téves politikát folytat a Közel-Keleten, amely az erőszak terjedését mozdította elő a térségben.