Jenő
-2 °C
6 °C

Emberrablással vádolják a kazah elnök vejét

MTI
2007.02.05. 21:52
Nyoma veszett egy kazah bank két volt vezetőjének, akiknek a felesége hétfőn azzal vádolta a bankelnököt, Nurszultan Nazarbajev kazah elnök vejét, hogy köze van az "emberrabláshoz". Abilmazsen Dzsilimov, a Nurbank egykori igazgatótanácsának elnöke és helyettese, Zsoldasz Tyimralijev a múlt héten vált meg a pénzintézettől, miután nézeteltérésbe kerültek Rahat Alijevvel, aki Nazarbajev idősebbik lányának a férje.

Tyimralijev azóta nem tért haza, hogy szerdán részt vett a bank vezetői tanácskozásán. Dzsilimov felesége pedig azt mondta, hogy azóta nem hallott férjéről, mióta az megjelent kihallgatásra a gazdasági rendőrségen. Az almati rendőrség közölte: nyomozást indított a két férfi hollétének a felderítésére, de egyéb részletekkel nem szolgált. A Nurbank, amely a 10 vezető kazah bank egyike, nem fűzött megjegyzést a két volt vezető eltűnéséhez.

A két feleség azzal is megvádolta Alijevet, aki az olajban gazdag közép-ázsiai volt szovjet köztársaság első külügyminiszter-helyettese, hogy január 18-án fogságba ejtette férjeiket, majd egy Almati közeli szaunában tartotta őket 24 órán át fogva, hogy rábírja őket: segítsenek neki megkaparítani egy irodaházat a kazah kereskedelmi főváros, Almati központjában.

Alijev felesége, Dariga Nazarbajeva egyébként Kazahsztán legnagyobb médiaholdingját tartja ellenőrzése alatt, emellett parlamenti képviselő és apja pártjának egyik elnökhelyettese.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?