Jácint
16 °C
31 °C

Raul Wallenbergre emlékeztek Pozsonyban

2007.02.10. 20:03

A Szlovákiai Keresztények és Zsidók Társaságának tagjai előtt elhangzott emlékbeszédekben felidézték a Szlovákiában kevésbé ismert Raul Wallenberg hősies budapesti tevékenységét, amikor életmentő útleveleivel sok ezer ember elhurcolását akadályozta meg, Budapest ostroma alatt pedig nyoma veszett, és vélhetően a szovjet haláltáborok valamelyikében halt meg.

Pavol Mestan, a pozsonyi Zsidó Múzeum igazgatója az ünnepségen Wallenberget a jóság nagykövetének nevezte. Dusan Caplovic miniszterelnök-helyettes szerint emlékezni kell azokra, akik "nem az Ószövetség fogat fogért, szemet szemért" törvénye szerint cselekedtek. Mikael Westerlind, Svédország pozsonyi nagykövete az emlékünnepségen annak a honfitársának emlékét idézte fel, aki a történelem kegyetlen időszakában embertársai érdekében kész volt szembenézni a biztos halállal - számolt be az eseményről a szlovák SITA hírügynökség.