Tekla
9 °C
20 °C

Olaszok tüntettek egy amerikai támaszpont bővítése ellen

MTI
2007.02.17. 19:52

Több tízezer ember vonult fel szombaton az észak-olaszországi Vicenzában jelentős rendőri jelenlét mellett, hogy tiltakozzon a térségben lévő amerikai katonai támaszpont tervezett bővítése ellen, amely megterhelte az olasz középbal kormánykoalícióban résztvevő pártok viszonyát.

A tiltakozók - a rendőrség szerint 50 ezren, a szervezők szerint 80 ezren - békésen vonultak végig a mintegy hét kilométernyi útvonalukon. Néhányan ""Yankee Go Home" (Jenkik távozzatok) feliratos pólókban meneteltek.

"Katonai támaszpontot építeni nem egy békés kormány szándékára vall. Eljött az idő a katonai támaszpontok lebontására és a béke struktúráinak kialakítására"" - nyilatkozta egy helyi lakos.

Különvonatok és buszok hozták Olaszország minden részébe a baloldali aktivistákat, parlamenti képviselőket, neves olasz értelmiségieket és globalizációellenes tüntetőket a helyi lakosok támogatása céljából, akik attól tartanak, hogy az amerikai hadsereg 173. számú légi szállítású dandárját majdan befogadó támaszpont kibővítése közlekedési káoszt okoz a térségben, szennyezni fogja a térség vízkészletét, megnöveli egy terrortámadás veszélyét.

Romano Prodi kormányfő a minap maga ellen fordította szélsőbaloldali szövetségeseit, amikor közölte: kormányának nincs oka leállítani a bővítést, amelyet Vicenza városi tanács engedélyezett.