Árpád
-2 °C
4 °C

Módosították a francia alkotmányt

MTI
2007.02.19. 22:02

A francia parlament két háza hétfőn Versailles-ban tartott együttes ülésén módosította az ország alkotmányát. A három, egyaránt Jacques Chirac leköszönő köztársasági elnök által szorgalmazott módosítás, amelyeket a nemzetgyűlés és a szenátus már korábban külön-külön megszavazott, az államfő büntetőjogi felelősségéről, illetve a halálbüntetés eltörléséről szól.

Az alkotmánymódosítás értelmében megmaradt a hivatalban lévő elnök mentelmi joga mindenféle igazságszolgáltatással és adminisztratív hatósággal szemben, ez azonban nem vonatkozik rá automatikusan mandátuma lejárta után. A jövőben kezdeményezni lehet leváltását, amennyiben "nem tesz eleget hivatali kötelezettségeinek". Korábban csak hazaárulás büntette miatt lehetett Franciaország elnökét leváltani. A halálbüntetés Alkotmányba iktatása szimbolikus jelentőségű, mivel azt már 1981-ben eltörölték és 1985-ben visszavonhatatlanná is vált.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?