Mégsem dúsít uránt Észak-Korea?

MTI, HavariaPress

Washingtoni szenátorok magyarázatot követelnek a Bush-kormánytól azzal kapcsolatban, hogy egy amerikai hírszerzői tájékoztatás szerint kétséges, Észak-Korea valaha is folytatott-e urándúsítást. Carl Levin demokrata szenátor, a felsőház fegyveres erők testületének elnöke csütörtökön közölte, levelet intéz a Pentagonhoz és választ vár Robert Gates védelmi minisztertől, továbbá Condoleezza Rice külügyminisztertől az ügyben. Leveléhez csatlakozott John Warner republikánus szenátor.

A szenátorok annak nyomán követelnek magyarázatot a kormánytól az észak-koreai urándúsítással kapcsolatban, hogy a Bush-adminisztráció - több tisztviselőjének nyilatkozata alapján - feladni látszik azt a korábbi állítását, miszerint Phenjan titkos nukleáris programot folytatott. Egyes elemzők szerint az észak-koreai urándúsításról szóló CIA-információk tévesek voltak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32