Törökország nem engedi területéről az amerikai támadást

MTI

Törökország nem engedi meg, hogy bárki is támadást indítson területéről egy vele szomszédos ország ellen, jelentette ki szombaton Kairóban Abdullah Gül török külügyminiszter.

Az ankarai diplomácia vezetője ezt azt követően közölte újságírókkal, hogy az egyiptomi fővárosban tárgyalt Amr Muszával, az Arab Liga főtitkárával. Gül ezt egy olyan kérdésre válaszolta, amely azt a lehetőséget vetette fel, amely szerint az Egyesült Államok Törökországból kiindulva kezdene háborút Irán ellen.

Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy az elmúlt időszakban Washington és Teherán között meglehetősen feszültté vált a helyzet az irán atomprogram miatt. Törökország az Egyesült Államok szoros szövetségese, és bár területén amerikai légitámaszpontok is vannak, 2003 tavaszán nem engedélyezte, hogy amerikai katonai repülőgépek azokról felszállva mérjenek csapást Irakra.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31