Az iraki miniszterelnök két héten belül átalakítja kormányát

MTI
Két héten belül átalakítja kormányát Núri al-Máliki iraki miniszterelnök, bizonyítandó, hogy kabinetje elszánta magát a biztonság megszilárdítására, egyúttal vádat akar emelni a szélsőséges erőkhöz kapcsolódó politikai személyek ellen. A kormányfő vasárnap az amerikai hírügynökségnek adott interjúban hangoztatta, hogy az átalakítással megváltozik a kabinet struktúrája. Ez feltehetően a 39 miniszterből álló testület megerősítését és karcsúsítását jelenti majd. A kormányfő arról nem szólt, hogy hány minisztertől venne búcsút. Néhány iraki tisztviselő ugyanakkor elmondta, hogy kilenc tárca vezetője távozik. Köztük lesz az hat miniszter is, aki hűséges híve Muktada asz-Szadrnak, az Amerika-ellenes radikális síita hitszónoknak és milíciavezérnek. A hitszónok eddig Máliki szövetségesének számított.

Az Egyesült Államok már többször felszólította a miniszterelnököt, hogy szakítsa meg kapcsolatát a síita vezetővel. A tervek szerint jövő héten Bagdadban konferenciát rendeznek az Irakkal határos államok részvételével arról, hogy miképpen szilárdítható meg az ország belső biztonsága. A találkozón jelen lesznek Irán és Szíria küldöttei mellett az Egyesült Államok és Nagy-Britannia képviselői is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32