Szeréna, Roxána
17 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Iránnak is fontos a vallási viszály megfékezése

MTI
2007.03.04. 14:35
Együttműködik a vallási szélsőségek elleni harcban Irán és Szaúd-Arábia, számolt be vasárnap a teheráni sajtó annak kapcsán, hogy Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök első alkalommal látogatott el a vahhábita királyságba. Az államfő szombaton találkozott Abdallah bin Abdel-Aziz szaúdi királlyal. A megbeszélést követően Szaúd el-Fejszál herceg, szaúdi külügyminiszter kijelentette: megegyeztek abban, hogy együtt harcolnak a felekezeti viszály terjedésének megakadályozása érdekében. Ahmadinezsád elmondta, hogy megbeszélésein szó volt a palesztin és az iraki kérdésről. Több pontban egyetértés volt közöttük. Mindkét ország ellenzi, hogy "ellenségek vonják ellenőrzésük alá az iszlám térséget" - tette hozzá.

Míg Rijád kulcsfontosságú szövetségesként tekint az Egyesült Államokra, addig Teherán a térségbeli nyugati befolyás heves ellenzője.

A szaúd-arábiai hivatalos hírügynökség a találkozóról azt jelentette vasárnap, hogy az iráni elnök támogatásáról biztosította az arab országok 2002-ben a libanoni fővárosban, Bejrútban elfogadott békekezdeményezését. Ennek értelmében az arab országok készek a kapcsolatok normalizálására Izraellel, ha az cserébe kivonja csapatait az 1967-es háborúban megszállt arab területekről. Iráni tisztviselők és az állami sajtó nem tett említést beszámolóiban Ahmadinezsád ilyen értelmű kijelentéséről. A szunnita lakosságú Szaúd-Arábia, valamint a síita többségű Irán az iszlám e két ágának legbefolyásosabb képviselői.