Jelentkeztek egy orosz cég elleni algériai merénylet elkövetői

MTI
A magát az al-Kaida algériai szárnyaként megjelölő Maghrebi al-Kaida nevű szervezet jelentkezett hétfőn egy gázvezeték-építő orosz cég alkalmazottai elleni merénylet elkövetőjeként.

Az iszlamista fegyveres szervezet - korábbi nevén Ima és Harc Szalafista Csoport - nevében írt, hétfői dátummal ellátott internetes közlemény tudatta, hogy ők követték el a szombati merényletet, amelyben három algériai és egy orosz életét vesztette. A Maghrebi al-Kaida "csecsenföldi muzulmán testvéreinek" szánt "ajándéknak" nevezte a támadást.

Egyúttal bejelentették, hogy ők követtek el egy másik, vasárnapi támadást is, amelyben hét csendőr halt meg.

Az utóbbi hónapokban több merényletet hajtottak végre az észak-afrikai arab országban külföldi gáz- és olajipari cégek ottani érdekeltségei ellen. Tavaly decemberben például a Brown and Root - az amerikai Halliburton és az algériai Sonatrach cég közös olajipari leányvállalata - egyik autóbuszát robbantották fel az algériai fővárosban.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31