Kovács biztosként is sürgette az amerikai vízumkényszer megszüntetését

MTI

A vízumkérdést is felvetette hétfői washingtoni tárgyalásain Kovács László, az Európai Bizottság adópolitikai és vámügyi biztosa Michael Chertoff belbiztonsági miniszternek, aki szerint az amerikai kongresszus készséget mutat a kérdés megoldása iránt. Kovács László - mint az MTI-nek nyilatkozott - az EB nevében vetette fel a kérdést, hangsúlyozva, hogy az EU vízumpolitikája kifelé egységes, másrészt az Unió működésének egyik alapelve a szolidaritás. Brüsszel ezért szorgalmazza annak a jelenlegi állapotnak a megszüntetését, hogy Görögország kivételével a régi tagországok vízummentesek, az újak pedig Szlovénia kivételével vízumkötelezettek. Chertoff "megértést mutatott a felvetés iránt", ugyanakkor külön kitért arra, hogy Magyarország esetében "jóval 10 százalék feletti" az elutasított vízumkérelmek aránya. Ezen mindenképpen javítani kell - mondta. Az amerikai belbiztonsági miniszter értékelése szerint a vízumügyben "előrehaladás látszik a törvényhozásban". Készség mutatkozik arra, hogy a vízummentességi körbe való bekerülés jelenlegi alapfeltételén könnyítsenek, és a 3 százalékos elutasítási küszöböt esetleg akár 10 százalékra emeljék. Kovács László azért érkezett négynapos hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba, hogy az Európai Unió és Amerika közötti kétoldalú kereskedelem könnyítéséről, illetve a terrorizmus és a termékhamisítás miatti biztonsági ellenőrzések szigorításának lehetőségéről egyeztessen.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31