Francia törvény a 'happy slapping' ellen

MTI

Franciaország törvényt alkotott a Nyugat-Európában terjedő, új keletű brutális utcai erőszak, a "happy slapping" visszaszorítására: mostantól öt évig terjedő börtönbüntetéssel és 75 ezer euró pénzbüntetéssel sújtható az, aki valóságos erőszakos cselekményt filmre vesz, és azt terjeszti az interneten, kivéve, ha az illető hivatásos újságíró.

A szabályozást a franca hatóságok egy kiterjedt új büntetőtörvénybe foglalták bele, amely szerdán lépett életbe. Legfőbb indítványozója Nicolas Sarkozy belügyminiszter, államfőjelölt volt. Jogi szakértők szerint Európában ez az első ilyen jellegű törvény. Bírálói azt mondják, hogy ügyetlen, kvázi-diktatórikus kísérlet a jelenséggel szembeni fellépésre.

Nyugat-Európa több országában néhány hónapja terjed a happy slapping, vagyis az, hogy fiatalok közterületen kiszemelnek maguknak valakit - akár felnőttet, akár gyermeket, de leginkább külföldit -, bántalmazzák, ezt közben (többnyire mobiltelefonjukkal) filmre veszik, majd mobilhálózaton vagy az interneten terjesztik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32