Zavargások Athénban

MTI
Évek óta nem történtek olyan súlyos összecsapások Athén belvárosában, mint amilyenek csütörtökön zajlottak le az egyetemi reformok ellen tiltakozó fiatalok és a rendőrök között.

Legalább húsz ember megsérült az órákig tartó utcai csatározásokban, mintegy negyvenet pedig őrizetbe vettek. A hivatalosan közöltnél lényegesen nagyobb is lehet a sérültek tényleges száma, nyugati tudósítók maguk is jóval több vérző embert láttak a helyszínen.

A helyszíni jelentések szerint sisakos, álarcos tüntetők kezdték az utcai ütközetet: kövekkel és botokkal megtámadták a parlament épületét őrző rendőröket, miközben a honatyák a parlamenti épület falai mögött éppen szavaztak a konzervatív kormány új felsőoktatási törvénytervezetéről. (164 igen, 117 nem szavazattal és 19 tartózkodással elfogadták.)

A később szétterjedő csatározásokban a fiatalok benzinespalackokat, köveket, kávéházi teraszokról elvett székeket hajigáltak a rendőrökre, a karhatalom pedig könnyfakasztó gáz bevetésével válaszolt. Rendőri közlés szerint mintegy nyolcezer egyetemi hallgató és oktató vett részt a tiltakozó megmozdulásban; a szervezők húszezerre tették a részvevők számát.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32