Túllépte hatáskörét az FBI

MTI

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) túllépett saját szabályain, és lehet, hogy törvényeket is megsértett a terroristák után folytatott nyomozásban egy washingtoni igazságügy-minisztériumi jelentés szerint. A jelentésből előzetesen közölt részleteket pénteken a The Washington Post. A felsorolt példák szerint az FBI csak 2005-ben 47 ezer esetben kért bizalmas információkat, az ebből vett 293 mintából 22 esetben valószínűsíthető az iroda belső szabályainak megsértése, esetleg törvénysértés is, idézi a vizsgálatot a lap.

A telefonbeszélgetésekre, internethasználatra és pénzügyi műveletekre vonatkozó adatkérést a szeptember 11-i terrortámadások után hozott hazafias törvény könnyítette meg a hatóságoknak. Az FBI-nak azóta nem kell részletesen megindokolnia a lehallgatási kérelmeket, elég arra hivatkoznia, hogy az adatok fontosak a számára. Alberto Gonzales igazságügy-miniszter a belső vizsgálat eredménye láttán felbőszült, és utasította az FBI-t, hogy hozzon új szabályokat az adatlekérésekre, írta a Post.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32