Mégsem al-Bagdadit fogták el

MTI

Korábbi hírekkel ellentétben mégsem Abu Omár al-Bagdadit, az Iraki Iszlám Állam nevű terrorszervezet emírjét fogták el Bagdadban, hanem az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik iraki vezetőjét.

Korábban iraki hivatalos személyek közölték az iraki médiával, hogy péntek délután a nyugat-bagdadi Abu Graib negyedben rendőrkézre került Abu Omár al-Bagdadi és több társa.

"Elfogtunk egy személyt, aki az al-Kaida tagja volt, és akiről azt hittük, hogy Abu Omar al-Bagdadi, de a nyomozás során kiderült, hogy ő mégsem Abu Omar al-Bagdadi, hanem al-Kaida egyik vezetője" - mondta Kászim al-Muszávi, az iraki hadsereg szóvivője.

Az Iraki Iszlám Állam nevű szervezetet más szunnita fegyveres csoportokkal egyetemben az al-Kaida iraki szárnya hozta létre tavaly októberben. Al-Bagdadi szervezete több súlyos merénylet elkövetéséért vállalta magára a felelősséget.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32