Hamid Karzai afgán elnök visszaküldte szombaton az afganisztáni háborús bűnösöket közkegyelemben részesítő törvénytervezetet a parlamentnek, és javasolta, hogy egészítsék ki a szöveget az áldozatok igazságszolgáltatáshoz való jogát garantáló biztosítékokkal. Karzai elnök közleményében elismerte, hogy a törvénytervezet fontos kezdeményezés a nemzeti megbékélés és stabilitás elősegítése érdekében. Ugyanakkor javasolta, hogy a szöveg tartalmazzon biztosítékokat arra vonatkozóan, hogy az egyes személyek ellen elkövetett bűnökért felelős személyeket megbüntetik.
Az afgán parlament februárban az emberi jogokat védő szervezetek kifogásai ellenére fogadta el az amnesztiatörvényt, amelynek értelmében közkegyelemben részesülnének mindazok, akik az ország több évtizedre visszanyúló konfliktusai során háborús bűncselekményeket követtek el. A tervezett amnesztia jelenlegi formájában a kormányban és parlamentben részt vevő politikusokat, valamint körözött, a kabuli kormány ellen harcoló tálib vezetőket, valamint az Afganisztánban állomásozó külföldi csapatok ellen külön felkelést vezető Gulbuddin Hekmatyar volt kormányfőt is érinti.
- Budapest, XI. kerület Sasadi út 176.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon