Lengyel antiszemitizmusról beszél egy német képviselőnő

MTI, HavariaPress
Megnehezítette Angela Merkel német kancellár küszöbön álló lengyelországi látogatását saját pártja, a konzervatív CDU egyik képviselője vasárnap: Erika Steinbach, a német kitelepítettek szövetségének (BdV) elnöke most minden korábbinál határozottabban fogalmazta meg azt a vádját, hogy a lengyel kormányban a radikális elemek vannak túlsúlyban.

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak nyilatkozva Steinbach határozottan visszautasította, hogy elnézést kérjen azért a korábbi kijelentéséért, amellyel a lengyel koalíciós kormány pártjait a németországi neonáci pártokhoz hasonlította.

"Ha ezt megtenném, le kellene mondanom a német konzervatív pártok emberi jogi parlamenti frakciójának szóvivői tisztségéről" - hangoztatta Steinbach, aki évek óta sürgeti a német kitelepítettek anyagi kárpótlását, s ennek kapcsán az elmúlt időszakban nemcsak Lengyelországgal, hanem közvetve saját kormányával is meggyűlt a baja.

Erika Steinbach elismerte, hogy kijelentéseivel egyáltalán nem könnyíti meg Merkel kancellár e hétre tervezett - amúgy is nehéznek ígérkező - lengyelországi látogatását. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy az emberi jogokért felelős politikusként szóvá kell tennie a jogtalanságokat, továbbá - mint fogalmazott - azt is, ha magas rangú lengyel politikusok antiszemita dokumentumokat fogalmaznak meg, vagy diszkriminációra utaló kijelentéseket tesznek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32