Lemondatná az ellenzék az amerikai igazságügy-minisztert

MTI
Alberto Gonzales igazságügy-miniszter távozását szorgalmazta Washingtonban a demokrata párti ellenzék, amely szerint Gonzales politikai irányítás alá vonta a tárcát - jelentette a Bloomberg hírügynökség hétfőn.

"Az ország érdekében le kell mondania. Nem akarja elfogadni vagy nem érti meg, hogy már nem az elnök ügyvédje, hanem magasabb kötelezettségei vannak a jogállamiság és az alkotmány iránt" - mondta Charles Schumer demokrata szenátor.

Az ellenzéki bírálatok azért erősödtek fel, mert a tárca egy friss vizsgálata során kiderült, hogy hatalmával visszaélve, sőt valószínűleg jogellenesen gyűjtött adatokat évek óta az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda terroristák után nyomozva.

Gonzalest korábban azért érték támadások a kongresszusban, mert tavaly nyolc ügyészt bocsátott el. Hat korábbi ügyész néhány napja egy kongresszusi meghallgatáson elmondta: az igazságügy-minisztérium figyelmeztette őket, hogy ne beszéljenek senkinek elbocsátásuk körülményeiről. A demokraták feltételezik: a Bush-adminisztráció az ügyészeken keresztül nyomást gyakorolt politikailag érzékeny ügyekben a vizsgálatok kimenetelére.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31