Belga miniszter újabb botránya

MTI

Újabb botrányt kavart a belga kormány egyik tagja, André Flahaut védelmi miniszter: annyira érdekelte Al Gore volt amerikai alelnök dokumentumfilmje a klímaváltozás veszélyeiről, hogy helikopterrel ment a vetítésre.

Az ügy nem csak azért került a belga lapok oldalaira, mert sokan a miniszter nagyzolásának bizonyítékát látták benne, hanem azért is, mert miközben a klímaváltozás elleni küzdelem legfőbb módszere az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése lenne (s éppen erről hoztak határozatot a múlt hét végi brüsszeli EU-csúcson a tagállamok, köztük a belga vezetés is), a helikopteres "kiruccanás" miatt 25-ször több ilyen gáz került a levegőbe, mintha a miniszter autóval tette volna meg a távot.

Az ellenzék az eset kapcsán felemlegette Flahaut korábbi ügyeit is, így például azt, hogy számos esetben pártrendezvényekre, vagy választási programokra is helikopterrel megy, illetve hogy 2004-ben városa, Nivelles búvárklubjának lehetővé tette, hogy egy hadihajó fedélzetén menjenek ki a tengerre egy merülésre.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32