Vezetőváltás a VMSZ élén?

MTI
Vezetőváltást helyezett kilátásba a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) élén Kasza József, a párt elnöke - jelentette hétfőn az újvidéki Magyar Szó.

A politikus megjelent a tízéves Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) hétvégi jubileumi kongresszusán, és beszédet is mondott. Azért ment el az eseményre, mert a délvidéki magyar közösség érdeke, hogy végre tényleges párbeszéd alakuljon ki a két szervezet között, s összefogásuk a magyarság érdekét szolgáló cselekvést eredményezzen.

Kasza beszédében jelezte, hogy a helyét hamarosan átadja egy fiatalabb politikusnak, de hogy kit látna szívesen a pártja élén, azt nem mondta meg. Egyben javasolta Ágoston Andrásnak és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségét vezető Páll Sándornak, hogy kövessék a példáját, vonuljanak ki a délvidéki magyar politika élvonalából, és adják át a helyüket a fiataloknak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32