Castro telefonálgatott Chávez és Préval találkozójára

MTI

A műtétje után lábadozó Fidel Castro kubai elnök telefonon bekapcsolódott a venezuelai és a haiti elnök tárgyalásaiba, közölték hivatalos havannai források. Hugo Chávez venezuelai és René Préval haiti elnök a közép-amerikai ország fővárosában, Port au Prince-ben találkozott (helyi idő szerint) hétfőn. A megbeszélés alatt Castro négyszer jelentkezett telefonon, hogy részt vegyen a venezuelai és kubai részről Haitinak nyújtandó segélyekről folytatott tárgyalásaikban.

A 80 éves kubai elnök tavaly júliusi műtétje óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt, ám munkatársai szerint állapota jól láthatóan javul, és az ügyvitelben gyakran részt vesz telefonon. A hétfői találkozón Chávez 21 millió dollár folyósítását jelentette be a súlyos szegénységgel küzdő Haiti részére, kiterjeszthessék a kubai orvosok által biztosított egészségügyi ellátást az ország elmaradott vidéki területein.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32