Romániai kispárt bírálja Sólyom erdélyi útját

MTI

Élesen bírálja Sólyom László köztársasági elnök erdélyi magánlátogatását Mircea Chelaru, az ellenzéki Konzervatív Párt (PC) alelnöke.

A Rompres és a Mediafax román hírügynökség egyaránt beszámol a PC alelnökének nyílt leveléről. Ebben az egykori nacionalista Román Nemzeti Egységpárt volt elnöke úgy véli, hogy Sólyom "kihasználja a bukaresti kormány ideiglenes gyengeségeit", utalva a romániai feszült belpolitikai helyzetre.

Leszögezi: elismeri az EU-állampolgárok szabad mozgáshoz való jogát, illetve a magyar államfőnek azt a szabadságát, hogy szabadidejét és magánlátogatásait ő maga határozza meg. Azt viszont nem fogadhatja el, hogy ezeket a jogokat "tiszteletlenül és a diplomáciai jóérzés íratlan szabályait a jó ízlés hiányára valló módon használja ki".

A közvélemény-kutatások szerint mindössze két százalékos támogatottságnak örvendő PC politikusai mondtak eddig csak véleményt a román pártok közül a magyar államfő erdélyi látogatásáról.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31