Izrael elutasítja az új palesztin egységkormányt

MTI

Izrael nem működik együtt az új palesztin egységkormánnyal, de folytatnia kell a párbeszédet Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, hogy elérje a Hamász mozgalom bukását – jelentette ki pénteken Efrájim Szneh izraeli védelmi miniszterhelyettes. A politikus az izraeli állami rádióban hangoztatta, hogy Izrael bojkottálja a radikális Hamász és a mérsékelt Fatah mozgalom koalícióját, "meg kell kerülni az új kormányt és Mahmúd Abbász elnökkel kell békemegállapodást kötni" – mondta.

Iszmáil Haníje palesztin kormányfő csütörtökön nyújtotta be a palesztin elnöknek az egységkormány névsorát, amely reménye szerint új fejezetet nyit a palesztinok történelmében. A 25 miniszterből álló kabinetben a radikális Hamásznak 12, a Fatahnak hat minisztere van, további hét tárca vezetője független. A Hamász és a Fatah reménykedik abban, hogy a közös kormány megalakulása után vége lesz a palesztinok belső harcának, amelynek több mint 140 halottja volt, és megszűnik a palesztinok nemzetközi elszigeteltsége.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32