Megszakították a pakisztáni hatóságok az egyik magántelevízió műsorát, amely élőben közvetítette az országban kitört zavargásokat, majd a rendőrség könnygáz és gumibotok bevetésével megrohamozta pénteken a médium iszlámábádi épületét. Pervez Musarraf pakisztáni elnök később elnézést kért a Geo TV székhelyének lerohanásáért, és ígéretet tett arra, hogy a felelősöket felkutatják és megbüntetik.
Pénteken Pakisztán több városában csaptak össze a rendőrök az utcákra vonult feldühödött emberekkel, akik az ellen tiltakoztak, hogy az államfő egy héttel ezelőtt hivatalával való visszaélés vádjával felfüggesztette legfelsőbb bíróság elnökét. Iszlámábádban a legfelsőbb bíróság épülete előtt gyűlt össze a tömeg, ahol pénteken éppen Iftikár Mohammed Chaudhrya második meghallgatása folyt egy öttagú bírói testület előtt. A rendőrök könnygázzal, botokkal és gumilövedékekkel próbálták oszlatni a tömeget. A demonstrálók, köztük számos jogász és ellenzéki politikus a legfelsőbb bíróság elnökének a vádak alóli felmentését és független igazságszolgáltatást követeltek.
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XI. kerület Felső határút 4.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon