A síita politikust 1991 márciusában - az iraki síiták felkelésének leverése után - nevezték ki miniszterelnöknek. Hammádi volt azon kevés síiták egyike, aki betölthette e magas tisztséget, jóllehet akkoriban Irakban a kisebbségben lévő szunniták uralkodtak a többségi síiták felett. Hammádit fél éven belül azonban leváltották a kormányfői tisztségről, mert az Egyesült Államokban közgazdász diplomát szerzett politikus reformokat és demokratizálódást szorgalmazott. Hammádi 1996-tól a Huszein-rendszer 2003. áprilisi megdöntéséig parlamenti elnök volt. A diktatúra bukása után amerikai fogságba került; 2004. februári szabadulása után jordániai, libanoni és németországi gyógykezelésre utazott, majd 2005 elején Katarban telepedett le.
Elhunyt Szaduun Hammádi volt iraki kormányfő
Szaduun Hammádi halálának hírét a párt szóvivője és interntes honlapja közölte.
A jordániai fővárosban pénteken nyilatkozó, Hammádi családjának egyik barátjára hivatkozó szóvivő szerint a politikust szerda este egy németországi kórházban érte a halál.
A politikus betegségének okát nem közölték, de feltételezések szerint fehérvérűségben szenvedett.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
tegnap, 15:31
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32