Az észak-koreai leszerelés részleteiről tárgyalnak Kínában

MTI

Folytatódtak hétfőn Pekingben az észak-koreai atomprogrammal kapcsolatos hathatalmi tárgyalások, miután az Egyesült Államok beleegyezett, hogy Phenjan hozzájuthat a makaói Banco Delta Asia (BDA) bankban befagyasztott 25 millió dolláros letétjéhez. Ez volt az egyik feltétel, amit a kommunista rendszer megszabott ahhoz, hogy megkezdje a nukleáris leszerelést.

A tárgyalásokon részt vevő hat ország - a két Korea, az Egyesült Államok, Kína, Japán és Oroszország - küldöttségei helyi idő szerint hétfő délelőtt találkoztak az újabb tárgyalássorozat megnyitóján, jelentette a kínai televízió. A felek a tervek szerint megvitatják az előző tárgyalássorozaton, február 13-án megkötött megállapodás megvalósítását, továbbá a jövőben meghozandó intézkedéseket, közölte Vu Ta-vej, a kínai küldöttség vezetője.

A februári egyezségben - amely a két Korea, az Egyesült Államok, Oroszország, a vendéglátó Kína és Japán közötti tárgyaláson született - Észak-Korea vállalta, hogy 60 napon belül bezárja jongbjoni reaktorát és ismét beengedi a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreit. Ennek fejében Phenjan fűtőolajat kap, és az Egyesült Államok megkezdi kapcsolatainak rendezését Észak-Koreával.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32